Vers és prózamondó verseny

A Tiszaparti tagintézmény ismét megszervezte a magyar kultúra napja előtt tisztelegve a Szolnok Városi Tehetséggondozó Szakkollégium hagyományos vers-és prózamondó versenyét.

A magyar kultúra napját 1989 óta január 22-én ünnepeljük. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

A négy tagintézményből 15 tanuló jelentkezett a versenyre, végül 13 tanuló vett részt.

A versenyt Fejes Edit tagintézmény-vezető nyitotta meg. –

A 200 éves évfordulón szervezett rendezvény alkalmat ad arra is, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek és szellemi értékeinknek

– emelte ki beszédében. Majd közösen elénekeltük a Himnuszt. Ezután Nagy Kata Kincső (Tiszaparti tagintézmény) énekelt, gitárral kísérte Horváth Attila (Gyermekváros utcai tagintézmény).

Nagy élményt jelentett minden szavalat, a közönség lelkes tapssal fejezte ki tetszését. A négy tagintézményből delegált szakmai zsűri szavazott:

  1. hely: Sasvári István (Gyermekváros utcai tagintézmény)
  2. hely: Hajdú Hajnalka (Bán úti tagintézmény)
  3. hely: Molnár Maja (Gyermekváros utcai tagintézmény)

Különdíjat kapott:

  • Czakó Emese Sára (Gyermekváros utcai tagintézmény)
  • Eiben Bonita (Gyermekváros utcai tagintézmény)
  • Oláh Réka (Tiszaparti tagintézmény)
  • Suki Ottó Kristóf (Gyermekváros utcai tagintézmény)

Minden szavaló kapott oklevelet, illetve emléklapot, a helyezett és különdíjas tanulók pedig értékes könyvjutalomban is részesültek. A rendezvényről a Szolnok Városi Televízió hírműsora tudósított. Mely a https://www.szolnoktv.hu/musorok/aktualis/aktualis-2023-02-08 15.45-től látható

Bársony Margit szervező


Vers és prózamondó verseny

versmondó verseny
06
05
08
10
03
09
01
versmondó verseny 06 05 08 10 03 09 01
Previous Article
Next Article