Különös közzétételi lista



A kollégiumi felvétel eljárási rendje:

A tanulók kollégiumi jogviszonya – kivéve a jogszabályban meghatározott eseteket – egy tanévre szól (Nkt. 52. § (4)). Ezen túl figyelembe kell venni az Arany János programokban részt vevő tanulókra vonatkozó eltéréseket. (AJTP esetében a tanulói jogviszony 5 év). A programokba való bekerülésre, illetve a felvételi eljárásokra az adott tanévre vonatkozó tanév rendjéről szóló EMMI rendelet, illetve pályázati kiírások szabályai a mérvadók.

1.1.              Tárgyévet megelőző tanév április 15-ig, a kollégiumban fel kell mérni a kollégiumi jogviszony megújítására vonatkozó tanulói igényeket. Azok a tárgyévet megelőző tanévben kollégista tanulók, akik a következő tanévben is igényt tartanak a kollégiumi ellátásra, a jelzett időpontig megújító kérelmet nyújtanak be (A Felvételi eljárás 1. számú melléklete). A megújító kérelmeket a diákönkormányzat és a nevelőtestület véleményezi, majd április 30-ig javaslatot nyújt be az intézmény vezetőjének.

1.2.         A kollégiumi felvételüket új jelentkezőként kérő 5. és 9. osztályos tanulók igényüket az iskolai jelentkezési lapokon tüntetik fel, melyről a középiskola előzetes felvételi listát készít. Saját tervezési feladataihoz a kollégium az iskoláktól a rendkívüli felvételi eljárás lezárását követően kér tájékoztatást. (általában május 15.)

1.3.       A tanév rendjében meghatározott A tanév rendjében meghatározott középiskolai beiratkozásokon (általában június 24-28.) nevelőtanáraink részt vesznek. Ellenőrzik a jelentkező tanulók tényleges iskolai beiratkozását, illetve lehetőséget biztosítanak további kollégiumi jelentkezésre. A beiratkozást követően készülnek el a végleges felvételi listák.

1.4.              Új jelentkezőnek számítanak azok a felsőbb éves tanulók is, akik korábban nem voltak kollégisták, de a tárgyévben kollégiumi ellátást kérnek. Ezt a kollégiumban beszerezhető „Felvételi kérelem” (A Felvételi eljárás 2. számú melléklete) kitöltésével és benyújtásával tehetik meg.

1.5.        A megújító kérelmeket, az 5. és 9. évfolyamos felvételi igényeket, valamint a felsőbb éves új jelentkezők kérelmeit a kollégium vezetője bírálja el. Az elbírálás során az alábbi szempontok vehetők figyelembe:

            1. AJTP megújító kérelmek,

            2. további megújító kérelmek,

            3. 5. és 9. évfolyamos új jelentkezők (AJTP),

            4. felsőbb éves új jelentkezők,

            5. nem állami, vagy önkormányzati fenntartású intézmények tanulói,

            6. másodszakmás, másod technikus képzésben résztvevő tanulók,

            7. egyéb jelentkezők

1.6.              Az elbírálás során kialakított lista alapján, a kollégium vezetője július 1-5. között – a DÖK és a tantestület javaslatainak, valamint a kollégiumi férőhelyek számának figyelembe vételével – dönt a felvételekről, továbbá a tanulók tagintézmények közötti megosztásáról és tanulócsoportokba sorolásáról. A felvétel, a tagintézmények közötti megoszlás és a csoportokba sorolás, a lehetőségek keretein belül, a következő szempontokon alapul:

·         lakóhely távolsága, közlekedési feltételek,

·         különböző (pl. AJ) programokban történő részvétel,

·         iskolák, képzési szintek, évfolyamok, szakmacsoportok szerinti elhelyezés,

·         kollégiumi tagintézmény és iskola távolsága,

·         kollégiumi tagintézmény és választott szakma szerinti gyakorlóhely távolsága,

·         helyi közlekedési lehetőségek,

·         kollégiumi tagintézmények feltöltöttsége, kihasználtsága,

·         iskolák speciális elhelyezési igénye,

·         a kollégiumi tagintézmény speciális arculata,

·         szülők, tanulók elhelyezési igénye,

·         a tanulók egyéb elfoglaltságai.

1.7.              A felvételi döntésről az intézményvezető „Határozat”-ot hoz és azt az iratkezelés szabályainak megfelelően, július 15-ig postázza az érintetteknek. (A Felvételi eljárás 3. számú melléklete)

1.8.            A határozat ellen a kézhezvételt követő 15 napon belül lehet fellebbezéssel élni, melyet a Szolnoki Tankerületi Központ igazgatójának címezve, a Szolnok Városi Tehetséggondozó Szakkollégium intézményvezetőjénél lehet benyújtani.

1.9.         A fellebbezések elbírálása után, augusztus 25-ig kerül kialakításra a végleges kollégiumi felvételi lista.

1.10.               A kollégiumi férőhelyek számától, valamint a feltöltöttségtől függően kollégiumi felvétel a tanév bármely időszakában kérhető, de az így létesített kollégiumi jogviszony is csak az aktuális tanév végéig tart.

1.11.           „A gyámhatóság kezdeményezésére a tanulót fel kell venni a kollégiumba. Fel kell venni a kollégiumba azt a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulót, akinek gyermekotthoni elhelyezése nagykorúság miatt szűnt meg.” (Nkt. 52.§ (3)) Szolnok városi állandó lakóhellyel rendelkező tanuló akkor is felvehető, ha iskolájának intézményvezetője, illetve osztályfőnöke a gyermek személyiségfejlődése érdekében, annak kollégiumi elhelyezését írásban kezdeményezi, vagy valamely programba nyert felvételt.

1.12.            A nem magyar állampolgárságú tanulók felvételénél az Nkt. 92. §-ában foglaltak az irányadók.

1.13.   A kollégiumi felvétel iránti kérelem elfogadása, illetve elutasítása nem lehet fegyelmezési eszköz.

1.14.  A gyámhatóság által kezdeményezett felvétel soron kívül teljesítendő. Állami gondoskodás alatt álló tanuló felvétele – a törvényes képviselő kezdeményezésére – kötelező. Ezen tanulók kollégiumi jogviszonya a tanulói jogviszonyuk fennállásáig tart.

1.15.   „Az externátusi elhelyezés keretében – a lakhatási feltételek kivételével – a tanuló jogai és kötelezettségei azonosak a kollégiumba felvett tanuló jogaival és kötelezettségeivel. A lakhatási feltételekről a tanulónak kell gondoskodnia, ennek költségeit az iskola, a kollégium részben vagy egészben átvállalhatja.” (20/2012. EMMI rendelet 48. § (4)) Externátusi elhelyezés biztosítására nincs lehetőség!

Beiratkozás ideje

A tanuló kollégiumi tagsági viszonya a tanév első napját megelőző napon, a felvételi határozatban szereplő időpontban kezdődik a tanuló beiratkozásával, a kollégiumba történő beköltözésével.

A fenntartó által engedélyezett csoportok száma és az egyes csoportokban a tanulók létszáma:

A kollégiumi csoportok (osztályok) tanulói létszáma 18 és 24 fő között lehet, +/- 20 %.

A fenntartó által engedélyezett kollégiumi csoportok száma a 2023/2024-es tanévben 20 csoport.

Az étkezési térítési díj befizetésére és visszafizetésére vonatkozó rendelkezések a Szolnok Városi Tehetséggondozó Szakkollégiumban:

  • A kollégiumi ellátás (lakhatás, tanulási feltételek stb.) ingyenes. Hozzájárulást kell fizetni az étkezési nyersanyagköltséghez, minden kollégiumban eltöltött nap után.
    Ez az étkezési térítési díj.
  • A kollégiumi étkezési térítési díj megfizetésére, illetve visszafizetésére vonatkozó rendelkezések:
    A szülő a felvételi kérelem beadásával kötelezettséget vállal a térítési díj havonkénti megfizetésére.
  • részletes szabályozás a  Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata honlapján található.

A kollégium által ingyenesen biztosított és igénybe vehető szolgáltatások:

  1. Kollégiumi foglalkozások:
    • Részvétel kollégiumi foglalkozásokon (felzárkóztató, tehetség-kibontakoztató, speciális ismereteket adó, szabadidő eltöltését szolgáló programok),
    • Szakkör, érdeklődési kör, önképzőkör, művészeti csoport,
    • Tanulmányi, szakmai, kulturális verseny, házi bajnokságok, kollégiumok közötti versenyek, bajnokságok,
    • Diáknap
  2. Lakhatási feltételek:
    A kollégiumban a tanulóknak tiszteletben kell tartani a lakhatáshoz való jogát, feltéve, hogy nem sértik közben másoknak ezt a jogát.
  3. Folyamatos pedagógiai és egészségügyi felügyelet:
    • tanulószobai foglalkozáson kívüli és étkezés alatti felügyelet
    • rendszeres egészségügyi felügyelet

A másodszakmás képzésben résztvevő tanulók a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feltételek szerint, térítési díj megfizetésével vehetik igénybe a kollégiumi elhelyezést.

A kollégium igazgatója a díjat, a fenntartó által meghatározott szabályok alapján, csökkentheti, illetve elengedheti. 

Nyitva tartás rendje:

  • A Szolnok Városi Tehetséggondozó Szakkollégium szorgalmi időben 24 órás pedagógiai ügyeletet tart vasárnap 1800-tól pénteken 1600-óráig, igazodva az iskolai elfoglaltságokhoz.
  • A tagintézmények általában reggel 600-tól 1000-ig, és délután 1300-tól este 2100-ig tartanak nyitva. A köztes időben a tanulók az iskolában, illetve a kollégium tanulószobájában tartózkodnak.
  • A kollégiumi ellátás a – tanév rendjében meghatározott szünetekben – ügyeleti rend szerint kerül biztosításra.
  • A hétvégi bennmaradási szándékot előre (minden héten szerda reggel 800-ig) jelezni kell a kollégiumvezetőnek.
  • A hétvégi elhelyezésre a Szolnok Városi Tehetséggondozó Szakkollégium valamely, előre kijelölt tagintézményében kerülhet sor.
  • A hétvégi, ünnepnapi hazautazásról visszaérkezni 1800 – 2030-ig, indokolt esetben, a szülő írásbeli kérelmére, hétfőn reggel a tanítás megkezdéséig lehet.

A felsoroltaktól való eltéréseket a tagintézmények, minden tanév elején, a tanulók iskolai és egyéb elfoglaltságainak ismeretében, saját napirendjükben szabályozzák.