Unatkozni nincs idő!

A Gyermekváros utcai tagintézmény a gimnazisták lakóhelye. Azt lehet feltételezni, hogy ők csak tanulnak a kollégiumban. A tankönyvből, a füzetekből és a netről föl se néznek, csak tanulnak és tanulnak. Ám, ez nem így van! A tanulás mellett nagyon sok szabadidős foglalkozást kínál a tagintézmény tantestülete. A diákok nagyon szívesen járnak ezekre.

Talán a legfontosabb a csoportfoglalkozás. A témákat változatos módszerekkel dolgozzuk fel, mert például amíg az egyik csoport az állatotthonba látogat, a másik a felvi.hu-val ismerkedik meg, a kilencedikesek pedig a család feladatát elemzik ki. Az idősebbek csapatépítési céllal a szeptemberi jó időben szalonnát sütöttek a szomszédos templomkertben, novemberben pedig már az étkezőben készítettek saláta formációkat.

A foglalkozások között van tanulást segítő is. Ilyen a történelem tantárgyhoz kapcsolódó korrepetálás és versenyre felkészítés, vagy német nyelvből érettségire való felkészítés. Könyvtárhasználat és önismereti órákon is részt vehetnek a diákjaink. A Kíváncsi természetkutatók klubjának programjai ugyancsak változatosak, mert a virághagyma ültetés, a haletetés, a mikroszkópos-, és bagolyköpet vizsgálat mellett a madárodú kihelyezése is izgalmas tevékenység.

Zene és képzőművészet terén is találnak elfoglaltságot a diákok. Gitároktatásban és lépcsőházi falfestésben is részt vehetnek. Az Életmód szakkörön a teák és teázás különböző módozataival is megismerkedhetnek.

Ha pedig elegük van az ismeretszerzésből, jöhetnek a sportjátékok. A sakk, és a darts a matematikai gondolkodásukat fejleszti. A test karbantartására a kondizást, a labdajátékokat (kosárlabda, röplabda, foci), a hosszútáv-futást – tavaszi és őszi erdei futóversenyeken való megmérettetést – kínálja a tagintézmény. S ha ezek közül egy sem felelne meg az adott napon, több közösségi terünk áll rendelkezésre a kötetlen, felszabadult tereferére.

Marton Rita


Unatkozni nincs idő!

q21
q20
q15
q19
0501
q18
q17
q16
q14
q1
dav
q13
q10
q12
sdr
sdr
q9
q11
q6
q8
szabadidő
q21 q20 q15 q19 0501 q18 q17 q16 q14 q1 dav q13 q10 q12 sdr sdr q9 q11 q6 q8 szabadidő
Previous Article
Next Article