A környezetüket kutatják

A „Tehetségközelben” című komplex tehetséggondozó programban résztvevő Gyermekváros utcai tagintézmény diákjai Szabó László Zoltán projektvezető tanár kíséretében a Bán úti tagintézménybe látogattak, hogy az érdeklődőknek bemutató előadást tartsanak környezetvédelmi kutató munkájukról.

A pályázati nyertes – NTP-TEHETSÉG-23-0213 – projekt eddig teljesült és elvégzett eredményeiről főként a természettudományok iránt érdeklődő, 11. és 12. évfolyamos kollégisták kaptak ízelítőt. A projektvezető ismertette a programot és az előző években elvégzett munkát, eredményeket, bemutatva azokat számos színes diaképpel, diagrammal. Felvázolta a jelenlegi feladatokat és ezekkel kapcsolatos teendőket. A programban résztvevő diákok is készültek egy-egy részterület bemutatásával, ugyancsak sok képpel illusztrált kiselőadásokkal.

Barta Viktória a fecskék Szolnok belvárosban való megtelepedéséről és védelmükről beszélt. Bemutatta a már feltérképezett költőhelyeket, és sok hasznos tanácsot adott azok számára, akik szeretnék segíteni a fecskék megtelepedését lakóhelyükön.

Fekete Benjámin és Mányoki Kristóf a Közép- Tiszai Tájvédelmi Körzet élőhelyeiről és értékes élővilágáról értekezett, kiemelve azokat a területeket, amelyeket a projekt keretein belül felkerestek és tanulmányoztak.

Kántor Róbert és Dankó Andor a városi parkok ökológiai szerepét és a parkok madárvilágát dolgozta fel. Kántor Róbert előadásában kiemelte a városi parkok jelentőségét a városi klíma alakításában.

A csapatmunkát erősítette – az esemény fotózásával – Pribély Szilvia és Cseplye Hédi is. Az előadásokat nagy érdeklődéssel hallgatták a diákok, lehetőségük volt kérdezni is. Miután igényként felmerült, a következő előadáson egy kicsit gyakorlatibb oldaláról lesz bemutatva a projektmunka.

Szabó László Zoltán Fotó: Pribély Szilvia

Previous Article
Next Article