Irodalmi emlékek a városi túrán
Az „Ismerd meg Szolnokot!” programsorozat harmadik elemeként Kis Krisztián Bálint, a Gyermekváros utcai tagintézmény nevelőtanára „a szolnoki főutcán”, a Baross úton tartott idegenvezetéssel egybekötött városnézést.
Egy finom fagyi után a modern főtérrel, a Hild tér épületeivel ismerkedtünk meg. A városi túra során jó néhány szobor és emlékmű „idézte meg” a 950 éves város érdekes történetét. Számos iskolaépület mellett haladtunk el, ahol egykor élt szolnoki pedagógusok nemzedékformáló tevékenységgel tanítottak.
Szolnok iskolavárosi arculata mellett hangsúlyt kapott a túrán az irodalom is. Felkerestük azt a helyet, ahol hajdan Jókai Mór író megdicsérte a szolnoki pogácsát és abált szalonnát. A szolnokiak közül is csak kevesen ismerik azt az emléktáblát, amely Móra Ferencnek és unokahúgának, Kissné Tóth Lenkének állít emléket. A neves író édesanyja élete utolsó szakaszát Szolnokon töltötte, és gyakran érkezett hozzá fia látogatóba, aki mindig megajándékozta édesanyját egy-egy újonnan megjelent kötetével. A séta a Jubileumi téren ért véget, ahol a túravezető a 900. évforduló alkalmából állított Tanúhegynél Kányádi Sándor: Harmat a csillagon című versét is elszavalta.
Kis Krisztián Bálint



