Dobogós helyezések a Kolimpián

A Bán úti tagintézmény 11 kollégistájával vettünk részt a kiskunfélegyházán rendezett XII. Kolimpián. Idén három sportágban indultunk: asztalitenisz, streetball, labdarúgás. Csapatunk hatalmas lelkesedéssel vágott neki a hétvégének. A szervezők nagyon színvonalasan rendezték meg az utolsó hazai Kolimpiát.

A megnyitón fúvószenekar fogadott minket, majd a csapatok felvonulása és a műsor után elkezdődtek a versenyek.

Csapatunk már az első napon nagyon sikeres volt.

A fiúk streetballban első, a lányok harmadik helyezést értek el. Ráadásként mindkét nemnél szolnoki tanuló szerezte a legtöbb kosarat. Asztaliteniszben is nagyon szépen helytálltak tanulóink. Este közösen megnéztük a zenés gimnasztika versenyszámot.

Az első nap sikereit csak fokozták a másnapi eredmények.

A fiú labdarúgócsapatunk egyik győzelem után aratta a másikat és nagy meglepetésre továbbjutottak a csoportból, valamint bekerültek a másnapi hármas döntőbe. A sikert megünnepelve közösen elmentünk fagyizni.

A szombat estét a szervezők egy szabadtéri diszkóval koronázták meg. Vasárnap a foci hármas döntőben szépen szerepelt a csapatunk és harmadik helyezett lett. Nagyon jó hangulatú, eseményekkel teli versenyen vettünk részt.

A csapatunk végig pozitívan, lelkesen versenyzett, egymást folyamatosan buzdítva.

Eredmények:

Fiú streetball: I. hely

Legtöbb pontot dobó játékos: Sőrés Áron

Lány streetball: III. hely

Legtöbb pontot dobó játékos: Hajdú Hajnalka

Fiú labdarúgás: III. hely

Kovács Anita tagintézmény-vezető

Previous Article
Next Article