Kinyitott a Pilvax kávéház

A Tiszaparti és a Gyermekváros utcai tagintézményben – a hagyományoknak megfelelően – nemzeti ünnepünk előtt idén is berendeztük a Pilvax kávéházat.

Lehetett teázni, kártyázni, kekszet ropogtatni, vagy levest kanalazni. Egy javasasszony még jósolt is.

Ám egyszer csak jött egy katona – Dankó Andor Péter – nemzetőr egyenruhában, csákóval a fején, szablyával az oldalán, és elszavalta Petőfi Nemzeti dalát. A lázító hangulatú vers után csendesebb előadás következett, mert dr. Farkas Kristóf Vince történész segítségével felidéztük Petőfi Sándor személyiségét, családja életútját.

A Nemzeti dalt még egyszer meghallgattuk, de most a Tolcsvay László által megzenésített változatát, a kollégium zenekara – Nagy Zoltán Vilmos, Merczel Nándor, Horváth Attila – előadásában. A műsor után a Pilvax kávéház még estig nyitva tartott, majd egy évre bezárt.

Rendezvényünkről a Szoljon.hu és a Szolnok TV is tudósított.

https://www.szoljon.hu/helyi-kozelet/2023/03/kartyazhattak-es-teazhattak-is-fiatalok-a-pilvax-kavehazban

Pilvax kávéház

pil1
pil2
pil3
pil4
pil6
"Pilvax kávéház"
pil1 pil2 pil3 pil4 pil6

Marton Rita

Previous Article
Next Article