Halbemutató és gyalogtúra

Zagyva folyó

Változatos programok közül választhattak a Tiszaparti tagintézmény kollégistái a Fenntarthatósági Témahéten. A rendezvények sok érdeklődőt vonzottak.

A tanulók előadásokat hallgattak a fenntartható jelen és jövő kérdései, a madárvédelem, a Közép-tiszai Tájvédelmi Körzet természeti értékei, az ökológiai lábnyom és a hulladék újrahasznosítás témákban. Szabó László és Berta Tamás nevelőtanárokon kívül vendég előadókat is hívtunk. Katona Mihály Chernel-díjas természetvédő és Pálinkás Csaba a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület vármegyei elnöke érkezett hozzánk.

A Zagyva árterén tett hangulatos, mintegy nyolc kilométeres gyalogtúrán résztvevők kitűnően érezték magukat. Megismerték a táj jellegzetességeit, értékeit.

Bemutatásra került az új projektünk is: a ritka halfajok – magashegyi fogaspontyok – tartása és reményeink szerint akváriumainkban történő szaporításuk hozzájárulhat a fajok megmentéséhez.

Fotókiállítás nyílt két kollégista diákunk – Szabó Rita és Kántor Róbert – képeiből, melyeken közvetlen környezetünk – Szolnok, Zagyva – épített és természeti értékeit mutatják be.

Szabó László


Halbemutató és gyalogtúra

Zagyva folyó
0033
0055
0044
zagyva-parti túra
Zagyva folyó 0033 0055 0044 zagyva-parti túra
Previous Article
Next Article