Művészetet nekünk!

A Tiszaparti tagintézmény kilencedikes csoportja egy kollégiumi délutánon a szolnoki Xavéri Szent Ferenc-kápolnához látogatott el, amely az Ady Endre és a Kápolna utca kereszteződésében áll.

Xavéri Szt. Ferenc kápolna

A kollégisták a barokk építészetet tanulmányozták a művészettörténet tehetséggondozó foglalkozás keretében.

A csoportot Szűcsné Csáti Franciska, a kápolna gondnoka fogadta. Marton Rita kollégiumi csoportvezető bemutatta a templom létrehozásának, építésének körülményeit, Franciska néni pedig a jelenlegi helyzetéről beszélt. Fejes Edit tagintézmény-vezető a barokk stílus jól látható jegyeire hívta fel a diákok figyelmét, amelyeket a valóságban látni élvezetesebb és maradandóbb volt, mintha csak képeken tanulmányozhatták volna.

A barokk stílus gazdagabb formájával egy következő alkalommal a szolnoki Belvárosi templomban ismerkedhettek meg a tanulók, akik egy világkapcsolásban is részt vettek. Ezt egy komolyzenei You Tube-csatorna – a Classical Music Mastering – szervezte. Este kezdődött a szolnoki állomás koncertje, ahol orgonaművészek és a Bartók Béla Kamarakórus szerepelt. Romantikus műveket adtak elő, miközben a nemrég felújított barokk templombelsőt is megfigyelhették a diákok. A programban május 16-án Új-Zélandtól Hawaii-ig 24 óra alatt egy-egy óra ízelítőt kaphattak a zenekedvelők a világ orgona művészeinek bemutatóiból.

Nagyon szép volt mindkét templomi program, a kollégisták maradandó élményekkel gazdagodtak.

M. R.


Previous Article
Next Article