Tizenhat év a szakképzésben
Aki megengedte, annak segítettünk!
Az Arany János Kollégiumi- Szakközépiskolai Program Szolnokon. (Könyvismertető.)
„Bebizonyosodott, hogy a legreménytelenebb helyzetből érkező, motiválatlan, addig tanulásra alig-alig képes fiatalok nagy részét piacképes szakmához lehet juttatni.”– írja az Előszóban Tóthné Mészáros Ágnes kollégiumi intézményvezető.
„… elsősorban nem is mindenáron a felsőbb elvárásoknak akartunk megfelelni. … Az igazi vonzerőnk az volt, amikor a sikeresen végzett diákok visszamentek egykori vidéki iskolájukba, és elmesélték, mennyire kinyílt a világ előttük…” – ezt már a kezdetekről mondja a programot elindító Jusztin László címzetes igazgató abban az interjúban, amely a vallomás- és fotódokumentum- kötet elején olvasható. .” A program 2007 és 2023 között az esélyteremtést és a felzárkóztatást segítette a Szolnok Városi Tehetséggondozó Szakkollégium és a szakképző iskolák szoros együttműködése által.
A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók számára az első sikeres szakmaszerzés céljából 2007-ben útjára indított program 16 teljes tanévet élt. Megszűntetése váratlanul érte mind a pedagógusokat, mind a nehéz sorsú családokat. A kötetben őszintén, magánéleti „titkokat” is feltárva többek között erről vall 30, a programban dolgozó tanár és egykori diák. Olyan olvasmányos – nem kizárólag szakmai –, a munkából adódó nehézségekre, problémákra, ezek megoldására fókuszáló anyag állt össze, amely érzékenyít, és elérzékenyít egyszerre. Utóbbi azonban mértéktartó módon van jelen, és természetes egy jól működő, bejáratott, segítő program befejeződésekor.
Maga Kalmár Andrea, a Szolnoki Szakképzési Centrum főigazgatója is így összegez: „A hátrányos helyzetű tanulók magyarországi helyzete egyre nehezebb, hiszen egyre több gyermek igényel megsegítést. … egyre nagyobb kihívást jelent a hátrányok csökkentésére, leküzdésére irányuló jó megoldások megtalálása.” Összecseng ezzel dr. Hajdúné Kovács Tünde, kollégiumi pedagógiai intézményvezető-helyettes megállapítása: „Vallom, hogy a ma is halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek tanulmányi, szakmai sikerességéhez önmagában nem elég az iskolarendszerű oktatás nyújtotta törődés, szükség van arra a pluszra, a hozzáadott értékre, amit a kollégiumi program biztosított.”
Sokatmondó a programban dolgozó tanárok véleménye is.
Domokosné Budai Anna: „Mélyült a szociális érzékenységem.”
Nagyné Majercsik Erzsébet: „A világnézetemet is formálta.”
Kovács István: „Számomra is jó lecke volt.” Horváth Henriett: „Együtt sírtunk és nevettünk!”
Hogyan élték meg a programot a volt diákok?
Czakóné Farkas Erzsébet női ruhakészítő: „Sok jót átéltem, szerencsés vagyok.”
Hamar Adrienn cukrász: „Életem legjobb időszaka volt a kollégiumi program.”
Nagy Gréta kozmetikus: „A szolnoki kollégium és a kereskedelmi szakközépiskola mindig egy kitüntetett helyen lesz a szívemben. Építem, fejlesztem az üzletemet.”
Puzsoma János hegesztő: „ … ha nem segített volna a program, sokkal nehezebb lett volna szakmát szereznem.”
Suki Anita szakács: „Imádtam minden pillanatát a kollégista éveimnek!”
Nyerges Klaudia: „Nem hagytak elkallódni a tanáraim.”
A vallomásokban vissza- visszatérő motívum, hogy nem mindenkinek sikerült a program követelményeit teljesíteni. Brahmi Ilona, volt kollégiumi intézményvezető, programfelelős ezzel kapcsolatban így fogalmaz: „A pszichológusok gyakran mondják, nem lehet mindenkit megmenteni. Aki megértette és megengedte, hogy segítsünk neki, sikeressé tudott válni.”
(Tizenhat év a szakképzésben. 2007- 2023. Vallomás- és dokumentumkötet. A Szolnok Városi Tehetséggondozó Szakkollégium és a Szolnoki Szakképzési Centrum közös kiadványa. Felelős kiadó: Tóthné Mészáros Ágnes. Szerk.: Csirke József- Simon Cs. József újságíró.)
Cs. J.
A kiadó hozzájárulásával a könyv letölthető változata: