Az Aradi Vértanúkra emlékeztünk
Az Aradi Vértanúkra emlékeztünk a Gyermekváros utcai tagintézményben, akik 1849-ben életüket adták hazánk szabadságáért.
Kökény Rebeka meghatóan foglalta össze a honvédtisztek hőstetteit a kollégiumi rádióban.
– Történetük ma is erőt ad nekünk, hogy bátran álljunk ki az igazság, a tisztesség, a szabadság mellett, a nemes célokért – mondta. Ezután Szőnyi Lolita szavalta el saját versét, amelyet erre az alkalomra írt. Ezt követően csoportunk a Zagyva-parti sétányon elsétált a kopjafákhoz, ahol részt vettünk a városi ünnepségen. A Légierő Zenekar indulókat játszott, majd a Verseghy Ferenc Gimnázium diákjai adták elő műsorukat. Az ünnepség végén elhelyeztük az általunk készített koszorút.
Székely Irén
Szőnyi Lolita: Aradi Vértanúk éneke
Óh, ti hős lelkek, kikért a végzet keze
szabadságunkért törte el a földi köteléket!
Tizenhárom férfi, tizenhárom név,
kik életüket áldozták a szabadságért, szentül.
Nem hajoltatok meg zsarnok szava előtt,
nem cseréltétek fel a becsületet hamis álmokkal.
Kardotok megtörött, ám lelketek nem,
mert szent ügyért dobogott szívetek hősiesen.
Árva földön állt a nép, könnye hullott,
de nevetek örök fényként ragyog.
Az idő múlhat, a hatalom változhat,
de tetteitek emléke nem enyészhet soha.
Óh, Arad falai, árnyaitok alatt
csak hősi dalok suttognak a szelek szavával.
A bitófák alatt hangotok zeng:
„Becsület és Szabadság” e szavak örökké élnek bennünk.
Ne feledd, magyar, ki jövőbe nézel,
tizenhárom csillag fénye vezet utadon.
A múlt vértanúi lélekben ma is velünk vannak,
s emlékké vált áldozatuk örök világosság.




