Ökoséta a gólyatáborban

Ismerkedős játékokkal, ökosétával kezdtük kollégiumi életünket a Székhelyintézményben.

Nagyon jól szórakoztunk.

Vasárnap beköltöztünk a kollégiumba. A szülői értekezleten megismertük a kollégium házirendjét, napirendjét, és bemutatkoztak nekünk a tanárok. Ezután részt vettünk a tűz-és balesetvédelmi oktatáson.

A gólyatáborban több programot is szerveztek nekünk. Bemutatták az iskolákat, majd következett egy városi ökoséta, ahol játékos kérdőívet töltöttünk ki, és közben megismertük a város nevezetes részeit, mint például a Tiszavirág-hidat. A séta közben a fagyizás sem maradt el. Hétfőn közösen készítettük el a reggelinket, amit szórakoztató, ismerkedős játékok követtek. Később elmentünk a vadasparkba, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Különösen a szamár tetszett, amit el is neveztünk Matyinak. A vadaspark után még volt idő egy kis játszótéri szórakozásra is, ahol szintén nagyon jól éreztük magunkat.

Gyergyó Zselyke

Previous Article
Next Article