Jöhet a tanulnivaló!

A Gyermekváros utcai tagintézménybe a 2024-2025-ös tanévre 182-en költöztek be. 117 lány, 65 fiú, akik főleg a Varga Katalin Gimnázium, Verseghy Ferenc Gimnázium, Széchenyi István Gimnázium, Tiszaparti Római Katolikus Gimnázium és a Magiszter Gimnázium tanulói.

Három új nevelőtanár is érkezett a tantestületbe: Sándor Judit testnevelés-biológia szakos, Nagy Márta angol szakos és Szilvás Szilvia könyvtár szakos tanárnők.

Szeptember elsején nagy lelkesedéssel költöztek be a tanulók a kollégiumba, de sajnos alább is hagyott a jókedvük, mert a betonépület tulajdonságai miatt jóval nagyobb meleget éreztek a szobákban a nagy kánikula miatt, mint a megszokott otthoni klíma. A kilencedikes két csoportnak a beköltözés mellett még volt arra ideje, hogy az idegenvezető nevelőtanár és csoportvezetőik segítségével megismerkedjenek a Széchenyi városrésszel, intézményeivel, szolgáltatásaival.

A DÖK is segítségükre sietett, mert a bemutatkozás után többféle ismerkedős játékkal oldották a beköltözés feszültségét. A biztonságos kollégium egyik feltétele, hogy ismerje meg mindenki az épületet, és ha nagy baj van, tudja, merre kell menekülnie. A harmadik napon meg is tartottuk a tűzriadó próbát, ami a szakemberek szerint megfelelően zajlott.

Elindult a tanév, jöhetnek a foglalkozások és a sok-sok tanulnivaló!                              

Marton Rita

Jöhet a tanulnivaló!

a1
a4
a2
a3
a1 a4 a2 a3
Previous Article
Next Article